Kabát Péter és pornós csaja többé nem eszik kacsahúst! +18 FOTÓK

Haszonállatot tartott házi kedvencként Kabát Péter és kedvese, pornós-prosti Róka Adrienne.

– A párom egyik kedvenc állata a kacsa, és régi vágya volt, hogy legyen is neki – fog a különös történetbe a jelenleg Győrben játszó labdarúgó. Mivel úgy gondolta, ideális kedveskedés lesz, ha meglepi barátnőjét egy kiskacsával, tavaly ősszel eladó példányok után nézett az interneten.

– Edzés után elugrottam egy idős bácsihoz, aki azt mondta, ezek a madarak társaságkedvelők, így végül hármat vettem tőle. Hazaérve betettem őket a fürdőkádba, úgy vártuk együtt Adrit, hogy megjöjjön. Volt is nagy meglepetés és öröm!

Mivel a hápogó szárnyasok nem éppen lakásba való állatok, Péterék utánaolvastak, hogyan is tudnák ideális körülmények között tartani őket.

kacsae
Szexmunkás Adrinak régi vágya volt, hogy legyen kacsája ©
– Elkerítettünk nekik egy részt, vettünk egy kis faházat, szénát, faforgácsot. Illetve mindenféle finomságokat: a kisebb halakat nagyon szeretik, és a kacsatápot is sűrűn kellett hozni nekik – meséli a sportoló. – Emellett két nagyobb tálat is beszereztünk nekik, hogy abban pancsolhassanak.

08

Adrienn szereti a puncit nyalni

A családtagok és a barátok persze jót nevettek azon, hogy mire adta a fejét Peti és Adri, ugyanakkor azt is látták, milyen jól kijön az ötös.

– Még a tár­­sasház kertjébe is le­jártunk, ahol a kis kedvenceink nagy örömmel szaladgáltak utánunk. Viszont mindent együtt csináltak. Ha az egyikük megunta és lefeküdt, a többiek azonnal követték.

kacsa
A cipők között is jól érzik magukat
Hápi, Ducky és Pelyhes azóta elég nagyot nőttek. A korábban sárga kis jószágok kifehéredtek, s a helyigényük is nagyobb lett.

– Mivel az ünnepek miatt amúgy is elutaztunk, úgy döntöttünk, hogy levisszük a kacsákat Valkóra, a rokonainkhoz. Ott más állatok is vannak, és sűrűbben lehetnek szabad levegőn. Nagyon barátságos és kedves jószágok, hamar a szívünkhöz nőttek, nehezen váltunk meg tőlük. Mivel terveink között szerepel, hogy valamikor kertes házba költözünk, akkor első dolgunk lesz újra magunkhoz venni a triót – mondta a labdarúgó, hoz­zátéve: az egész történet ar­ra biztosan jó volt, hogy eldöntötték, so­ha többet nem esznek kacsahúst.

09

Adrienn szereti az anál szexet

Hirdetés

Íme a legszexibb fenekek! +18 Fotók!

Szerelmes karácsony Kabát Péter és anál pornós Róka Adriennel! +18

JENNIFER LAWRENCE BEVALLOTTA, UTÁLJA A RAJONGÓIT

Szerelmi kalandok miatt sikeresek a színésznők

Nem találkozik gyermeke apjával a valóság show sztár! +18

Szakítása után változott bombanővé Fresh Andi

Vallott a pornós: kiskorú lányokkal szexelt egy partin

A pornószínésznő állítja: megerőszakolta a rendező a forgatás közben

Lehúzta bugyiját a pucér, nagy mellű bombázó

Napi Ratajkowski: ismét pucér a jócsaj

Nézze meg Ön is Bangkok egyetlen nudista üdülőhelyét!

Kocsis Korinna: nekem az kevés, ha egy férfi jóképű!

Palvin Barbarát meztelenül fotózták

Stella Maxwell félmeztelen mutogatja magát

Szabó Tünde megnevelné Hosszú Katinka férjét! +18 FOTÓK

Retro: nézd meg az elképesztően dögös Liptai Claudiát! +18 FOTÓK

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a CELEB VALÓ VILÁG DVD, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

sss-celeb_valo_vilag_dvd_felszin_2_0-2

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a PIKÁNS magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

pikans-165

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a ÖKM magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

okm-72

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a POPO DVD magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

popo-video-74

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a TINI EXTRA magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

tiniextra-101

HIDETÉS

Megjelent a SPÉCI TÁRS ÉS PARTNERKERESŐ magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

speci-139

HIRDETÉS

mas-116-dc2

HIDETÉS

mas-116-dc1

mas12_a5_elokijelzo

masismerkedj11_a5

masrandi11_a5

masvideo14_a5

mas18dc2

mas18-dc1

MAS11logo_b5

MAS11logo_A5

MAS STUDIO150û102_A5

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*