Nem találkozik gyermeke apjával a valóság show sztár! +18

Nincs könnyű dolga az egykori valóság show sztárnak mostanában. Kisfia, Patrik az utóbbi napokban annyit volt orvosnál, mint születése óta összesen.

Szögeczki Ági, aki egyedül neveli a gyermekét, sokat aggódott az elmúlt hónapokban, de a karácsonyt már boldogan ünnepelték együtt.

„Nem régen lett hároméves a kisfiam, ez volt az első karácsony, amit már igazán élvezett” – mesélte a -nak a büszke anyuka. „Számoltuk vissza a napokat, kérdezgette, itt van-e már a Jézuska. Kétszer is karácsonyozott, mert az édesapja egy héttel az ünnepek előtt eljött hozzá, kettesben ünnepeltek.”

17732-w

Áginak gyermeke édesapjával megszakadt a kapcsolata, nem is találkoznak.

„Sajnos semmit nem javult a helyzet, szerintem ő büntet engem, mert én döntöttem úgy, folytassuk külön. Elbeszélünk egymás mellett, nem tudunk normálisan kommunikálni, ezért inkább én nem is találkozom vele. De természetesen nem tiltom tőle, nagyon szereti Patrikot.” – mondta a volt villalakó.

dfsgVelvet Gumicukor

Hirdetés

Vallott a pornós: kiskorú lányokkal szexelt egy partin

A pornószínésznő állítja: megerőszakolta a rendező a forgatás közben

Lehúzta bugyiját a pucér, nagy mellű bombázó

Napi Ratajkowski: ismét pucér a jócsaj

Nézze meg Ön is Bangkok egyetlen nudista üdülőhelyét!

Kocsis Korinna: nekem az kevés, ha egy férfi jóképű!

Palvin Barbarát meztelenül fotózták

Stella Maxwell félmeztelen mutogatja magát

Szabó Tünde megnevelné Hosszú Katinka férjét! +18 FOTÓK

Retro: nézd meg az elképesztően dögös Liptai Claudiát! +18 FOTÓK

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a CELEB VALÓ VILÁG DVD, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

sss-celeb_valo_vilag_dvd_felszin_2_0-2

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a PIKÁNS magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

pikans-165

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a ÖKM magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

okm-72

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a POPO DVD magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

popo-video-74

INGYEN HIDETÉS

Megjelent a TINI EXTRA magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

tiniextra-101

HIDETÉS

Megjelent a SPÉCI TÁRS ÉS PARTNERKERESŐ magazint, ajándék DVD film melléklettel, keresd és kérd az újság árusoktól!

Inmedio és a RELAY üzletekben!”

speci-139

HIRDETÉS

mas-116-dc2

HIDETÉS

mas-116-dc1

mas12_a5_elokijelzo

masismerkedj11_a5

masrandi11_a5

masvideo14_a5

mas18dc2

mas18-dc1

MAS11logo_b5

MAS11logo_A5

MAS STUDIO150û102_A5

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*